ápr
27

Eddig akárkinek említettem a nutellás muffint, nagy szemeket meresztett és elmosolyodott: abból bizony ő is kér! Én is így voltam, amikor felfedeztem ezt a receptet, így hát a következő bevásárláskor a kosaramba került egy üveg Nutella. Nem csak a süti neve lett sikeres, hanem a kézzel fogható, ehető eredmény is!

Nálam ezzel az egésszel az a baj, hogy a muffinba csak 100 g mogyorókrém kell ha nem számoljuk a díszítést, de egy kisebb üveg Nutella majdnem fél kilót nyom, és hamar el is fogy a muffin mellett. Szóval aki így tavasszal próbál megszabadulni az úszógumiitól, annak nem ajánlom. 

Úgy látom, ez nem az a nutellás muffin recept, amit Ronci faragott át meggyesnek, de szerintem az övé is ugyanilyen finom lehet nutellásnak.

Hozzávalók:

  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg Nutella krém
  • 5 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 1,5 dl tejszín
  • 30 dkg liszt
  • 3 kiskanál sütőpor

 

Így készül:

A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a formákat előkészítjük. A vajat kikeverjük a Nutellával, a cukorral, a tojásokkal és a tejszínnel, majd kis adagokban hozzáadjuk a sütőporos lisztet. A tésztát a formákba töltjük és 20 perc alatt készre sütjük. Itt a legtöbb időd a méregetés veszi igénybe, mint a legtöbb egyszerű muffinnál.

 

Díszítés:

A Schogetten csoki a Ronci ötlete volt. Azért szeretem, mert már eleve kis kockákvan van, így könnyen lehet használni sütögetéskor, és még jól is néz ki. S ami nem mellékes: konyhatündérkedés közben jól esik nassolgani!

A muffin tetejére halmozott nutella az én nagy kedvencem. Így aztán egy db muffin egy hatalmas kalóriabomba! Színes konfetticukorral megszórva igazán jól néz ki, de én ezt most itthoni fogyasztásra kihagytam. (Az az igazság, hogy nem is nagyon szeretem... Épp csak díszítésre használom néha.)

 

Vásárlás:

Nagyon hosszú ideig elálló agyontartósított tejszín helyett keressetek inkább helyi, friss tejszínt! Tudom, hogy sajnos manapság egyre ritkábban lehet hozzáférni, de talán megéri az erőfeszítést. Nem csak azért, mert egészségesebb, vagy mert környezettudatosan kéne vásárolni, hanem az íze, és néha az állaga is egészen más.

A bejegyzés trackback címe:

https://muffinmania.blog.hu/api/trackback/id/tr51956277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása